2009. december 28., hétfő

Megvolt életünk első olyan karácsonya, ahol már két gyönyörű fiúgyermekkel ünnepelhettünk a fa alatt.
Nagyon jól sikerült minden, eljöttek anyósomék, sógornőm és Lulu így 6 felnőtt és két kicsi együtt ünnepelt a fa alatt.
A kaja isteni lett, a sütemények is, sajnos Krisi és én is beszedtünk valami vírust, így ez kicsit FŐLEG RKistóf hangulatára rányomta a bélyegét, elég csúnyán hurutosan köhög.
Nem panaszkodott a drágám, de mivel most rajtam megy keresztül, hát túl jól nem érezhette magát.Nekem 23-án már nem volt igazi a közérzetem, de főleg 24-én, és 25-én egyértelműen már fájt a torkom, és ma kezdek jobban lenni.
Nagy nehezen sikerült eljutnom kontrollvizsgálatra is, a dokibácsi szerint minden tökéletes, úgyhogy nincs min aggódni.

Kristóf igazi nagyfiú, éppen ma mértük le apummal, 104.5 cm...elképesztő.Tavaly október 20-án 92 cm volt a gyerek.

Gellért meg egy tündér kisfiú, ollyan jó, hogy az valmai elképsztő.Isten igazi ajándéka ez a gyermek, esküszöm. Tüneményes.
Elvan akárki kezében, a földön is, gagyog, mosolyog, tiszta édes, kis husigolyó.
Nagyon nagyokat eszik, egyik éjszaka mondom lemérem mennyit eszik, hát 180 ml-t evett, ha nem mérem le nem hiszem el.Napközben olyan 130-140-eket.

A karácsony tényleg klasz volt, 25-én anyumék is feljöttek, és a tesóméknál volt nagy banzáj, hát kalsz volt.

Gellért nagyon édes, most már szépen elalszik este is, már nincs olyan sokszor nyűglődés, napközben meg eszik, játszik, alszik, eszik, nagyon aranyos.
Szóval egy áldás....mindkét gyermekem egy ÁLDÁS.

Kristóf cukin énekel, olyan aranyos.Persze enni nem akar, így kicsit ki vagyok akadva, de majd csak változik a dolog.

A szilvesztert ismét nagyiékkal együtt töltjük.Anyumék jönnek Istiékhez, anyósomék hozzánk.
Remek lesz!Főzök finomat, és holnap már sütök is.
Ma pedig eljutottam műkörmöshöz:0)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése