Végre hoztam új képeket is.
Hétvégén Kati mamiék szórakoztatták az unokákat, hát nem bánták a kis pöttyök az már tuti, mi pedig végre valamennyire rendbe tudtuk tenni a kertünket is.
Kristóf ismét jár a családi napközibe, persze mondanom sem kell, hogy múlt hét pénteken már nem ment mert betaknyosodott, de azt akkor is tudtam, hogy ez semmi más mint szimpla nátha, ugyanis olyan szép idő volt, csak csalóka, és persze ők kint futkároznak, megizzadnak és akkor ennyi...
Azon mosolygok, hogy két dolog van amit nem akartam az első fél évben hogy benyaljunk, egy takonykórság és a hányós-hasmenéses történet...hát mindkettőt sikerült, Kristófnak mióta Gellért megvan úgy 3-4szer sikerült taknyosságba esnie...Gellért egyszer esett bele, de majd 4 hétig ki sem tudott belőle lábalni, és így 6 hét után elmondhatom hogy én is meggyógyultam(sokáig krónikus arcüreggyulladás tüneteit mutattam.)
Gellért már szépen eszik egy-két dolgot:így alma, sárgabarack, sütőtök(nincs da érte egyáltalán), szilva, és banán.
Nemsokára megpróbálom vele a krumplit és a répát is:0)Remélem ízleni fog neki.Ja igen, és sógornőm javaslatára lehet kipróbáljuk az avokádót is...állítólag banánnal turmixolva isteni finom.
Gellértke a szilvát úgy tolja mint a veszedelem, imádja, mondjuk azt Kristóf is imádta és persze sikerült neki a szilvától úgy összefosnia magát, hogy az apjával ketten nem tudtuk őt kihámozni a fosból csak úgy, hogy még a feje búbja is kakis volt:0)))))Jó volt könyékig turkálni a kakiban-nekem ez jutott, hehe:0))))
Kristóf amúgy imádja a családi napközit, és külön szentelek a rajzainak egy bejegyzést, mert szerintem valami eszement ügyesen firkál ez a kissrác:0)Gellértet továbbra is imádja, és kérem kapott ajándékba egy műanyag kard-pajzs kollekciót.Ezt megkapta vasárnap, azóta azzal alszunk, azzal pisilünk, nem lehet ám akárhogyan lerakni sem, annak kérem megvan a maga módja és hát kérem nagy a szerelem és persze dobom a képeket is, pl olyat ahol apával(aki szintén egy nagy gyerek-és tegnap este kifejtette, hogy kimegy a boltba és vesz egy másik kardot, hogy tudjon kardozni nagyobbik fiával:0)))))szóval apájával kardozik, imádja...ki gondolta volna?Dehát kérem én csaj vagyok...igen.Jó lenne észrevenni, hogy azé mert nekem furi, attól az még a normális:0)))
Kristófnak a legújabb szavajárása a "biztosan":Adok neki egy pudingot erre ő:
Köszönöm anya, ez jól fog esni, biztosan nem fogom kihányni.Gyakorlatilag minden mondatába beleszűri ezt a szót, pl.:anya ide lerakom a kincseimet biztosan nem fogják ellopni:0)Tündéri!
Ma meg amikor öltöztettem Gellértet nagy csend volt a szobájában, erre látom, hogy kiült a szobájának az ablakába(ami egy erkélyajtó) és ott ült, és mondta, várja Kati mamiékat:0(Nézi az autójukat.Mondtam neki jó messzire ellát, úgy 200 km-re:0)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése