Gellért életében először június 1én el kezdett kúszni.Nagyon édes volt, a színes körmeim hozták meg az eredményt.nagyon szépen, lazán cisnálja amúgy, de azért ha nem muszáj apám, akkor inkább repkedve ordibál, hogy tegyük közelebb a játékokat, megőrülök.Tegnap voltunk kozemtikusnál, ahol 15 percig úgy elvolt, hogy észre sem lehetett venni, és nagyon cukin viselkedett.Folyamatosan kokettált a kozmetikus csajjal(aki mellesleg cisnos kis fiatalka) és mit ad Isten, megkérdezi Niki felveheti-e?mondom, persze.Erre Gellrét ott hegyel a kezében vigyorog mitn a vadalma és természetesen a nudli ujjacskáival kotorászik Niki mellei között-nahiszen, már most ilyen pasi, ettől is megőrülök.
Tekintettel arra hogy az időjárás katasztrófa, így a gyerekek is katasztrófálisan tudnak viselkedni.Én életemben még ennyi esőt bizony nem is láttam, egy borzalom, most már ott tartunk, hogy minden nap zuhog az eső...elkeserítő...ez már semminek és senkinek nem jó az az igazság.
Krisi megint ment oviba, hétfőn és kedden nem vittem(előtte meg majd 2 hétig voltunk tanyosak), mert olyan borzalmas idő volt, szakadó eső, hodeg és erős szél, hogy ki sem dugtuk az orrunkat.
Tegnap/ma/holnap megy, és remélhetőleg a hétvége már szép időben telik.
sikerült közben lefixálni Gellért keresztelőjének az időopontját is, július 4-én fél11kor lesz, végre, hogy ezt is el tudtuk intézni, nem mondhatnám, hogy egyszerű volt, SŐT mondhatom, hogy rohadt nehéz volt.
Közben lassan mennem kell a nagyobbikért folytatom.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése