Túl a mandulaműtéten:0)))

Mandulaműtét

Ez elég hosszú történet lesz: Kezdeném onnan, hogy mióta Krisi 2011. januárjában pordukálta a mononucleosis-t, azóta nem volt normális 1-2 hónapunk, hogy ne lett volna beteg a gyerek. Majd ez év január 7. napján este megint felment nagyon Krisi láza, hiába kérdeztem mi fáj neki, nem mondta, azt mondta semmi. Ez volt szombat este.
Hétfőn reggel mikor belenéztem a torkába, már egyértelmű volt, hogy a mononucleosishoz hasonló mandulagyulladást kezd produkálni, szinte kísértetiesen hasonlított, esküszöm azt hittem megint elkapta, már kezdtem tépni a hajam. Akkor este elmentünk a doki bácsinkhoz, aki megerősítette a mandulagyulladást és azonnal írt neki Summamed FORTE-t, mert elég durva volt a helyzet. Erre a gyógyszerre jól szokott reagálni Kristóf, Aktil Duot nem mert írni, mert attól fosik a gyerek mint állat, hát akkor hajrá. Már eléggé így is le volt gatyásodva, mert gyakorlatilag december második felét végigbetegeskedtük, mindenki (de ezt írtam már).
Elkezdtem neki este adagolni a gyógyszert, azt hittem jobban lesz, de tévedtem, amikor csütörtökön még mindig iszonyatos volt a torka a gyereknek (az egész bedagadva és tiszta fehér lepedék) kezdtem megijedni, majd pénteken jeleztem a dokinak, hogy az antibiotikum elfogyott kérem, torok ugyanolyan, láz brutális, így a 7. napon.
Doki elképedt, beutalt vérvételre, igazolva lett a baci. Na szóval, Augmentin használt, majd elmentünk a doki néninkhez, aki kiírt minket műtétre.

7 hetet kellett kihúzni a műtétig, hát mit ne mondjak. Nyilván mivel itthon voltam, itthon tartottam a gyereket, hát nem könnyű a nap 24 órájában, már 5.5 éves, és nyilván gyereknek, gyerek a társa. Közben egyszer Gellért is lebetegedett, de érdekes módon nem kapta el Krisi, pedig Gege konkrétan rendre pofánköhögte, nem kicsit, nagyon…
Szóval, így teltek a hetek, az utolsó héten levittük anyumnak őket, mert esküszöm már nem bírtam. Azért a nap 24 órájában állandóan üzemben len ni, sehová nem tudtam a gyerekkel kimozdulni, egy edzésre nem mertem elvinni magammal, féltem összeszed valamit. Na mindegy.
Szóval az utolsó héten elment Krisi anyumékhoz Gellérttel, anyukám még sírógörcsöt is kapott, de azé cukik a gyerekek…hát én tudom milyen, ha napjuk van, borzalmas, úgyhogy nem csodálkoztam, de hát a gyerekek imádták, egyedül az alvás nem ment, Gellért hajnalban kelt, rosszul aludt, még itthon is folytatta amúgy , mire rájöttem, hogy a foga jön, hátul. Eleve ezeket rosszul viseli, iszonyatos mennyi ideig kínlódik egy foggal, 2-3 hónap, pfu…na mindegy. Szóval akkor még ez is. Állati rosszul aludtunk itthon is, ez a kis büdös éjszaka útjára indult, és szépen körbejárta a lakást fent…SŐT!Minap éjszak az előtérből szedtem össze, a földön aludt!!!!
Szóval: Elérkezett a nagy nap, én nyilván előtte már hetek óta görcsöltem mint állat, aludni nem tudtam, esküszöm már minden bajom volt, ideges voltam, feszült, mindent lejátszottam a fejemben, napokig olvasgattam után a mire számítsak; meginterjúvoltam a barátnőimet, akik átestek rajta, hát semmi túl jóval nem kecsegtettek, max azzal, hogy túl lehet élni: de jó!-, dehát mit vártam, nyilván rohadtul fáj.
Eljött a nagy nap, és reggel elindultunk a kórházba. Meg volt beszélve, hogy anyum fél6ra jön ide, hát nem érkezett, szegény szerintem elaludt,nem csodálom, kifingatták teljesen a gyerekeim, de persze bátyám telefonja most először nem csörgött, én meg nem akartam csesztetni, így csak 6 után hívtam, hogy mégis mi van, mire megérkezett pár perc késéssel, és mondta, hogy a rohadék telefon nem csörgött:0)
Beültünk a kocsiba, jó hideg reggel volt, és pontban ¾ 7kor együtt a doki nénivel beléptünk a kórházba, ami amúgy megdöbbentő volt, mármint az állapotokat megfigyelve. Sok kórházban jártam már életemben, de ilyenben még SOHA! Nyilván nem a csilli-villiért választja az ember a kórházat, nade azért mindennek megvan a határa, szóval itt azért erősen a határok feszegetve voltak. Igazából én az ott dolgozó embereket sajnálom, mert ezt látni nap, mint nap, súlyos.

Hatos kórterembe helyeztek el minket, olyan meleg volt, hogy dőlt rólunk a víz, érthető, hiszen a gyerekek meg egy szál piszamában ültek ott, szóval nyilván-nyalván. Bejött a doktor néni, megvizsgálta Krisit, mondta minden oké, és kész.
Elvitték az egyik kisfiút, Benjamint (kaptak előtte Dormicumot, hogy lehiggadjanak, hát az vicces volt), szóval bevitték a kisfiút, és mikor jön rám a pisilés?Amikor az én kicsikémet viszik be, persze. Épp jöttem ki a WC-ről és akkor már a műtős néni kezében volt a gyerekem. Megpuszilgattam, bíztattam, Krisi édesen le volt szedálva, nagy elkerekedett szemekkel nézett, hogy most mit aggódunk, hát csak egy laza műtétre megy, de persze később már nem volt vidám a dolog, amikor meg kellett szúrni és kanül tenni a kézfejébe, szegényem, tudom mennyire rossz-na mindegy.
Szóval, bevitték, 9.04 órakor, és kb. 30 perc múlva már hozták is ki, még aludt, véres nyál folyt a szájából, betették az ágyba, de sokáig nem aludhatott, fel kellett szerencsétlent kelteni, és akkor kezdődött a pokol. Rohadtul fájt neki, meg az altatás, de nyilván sírni nem hagyhattam, mert nem szabad, fel ne szakadjon a seb. Én előtte már hetekkel mondogattam neki, hogy fájni fog, de sírni nem nagyon szabad, úgyhogy szegény gyerek. Komolyan, amit nekem össze kellett fenyítenem az elmúlt hetekben, hogy :ne sírj, mert mész vissza a műtőbe, ne sírj mert vérezni fog a torkod, hát komolyan, má utáltam az egészet, de hát inkább ez, mint utóvérzés.
Sajnos abból így is volt, délután köhögött egy nagyobbat és elkezdett véres lenni a nyála..azonnal szóltam a nővérkéknek, ők meg a doki néninek, megnézték, kapott vérzéscsillapítót, és szépen rendeződtünk.
Majd este fél8körül(persze közben egyfolytában a Wc-re mentünk, mert itatnom kellett szerencsétlen gyereket, mert a seb ha kiszárad, akkor felszakad könnyen, szóval tele volt folyadékkal meg infúzióval) szólt, hogy fáj a pocakja, aztán kihányt egy jó nagy adag alvadt vért, teával higítva-guszta. Amúgy ki sem lehetett mosni a pizsamájából-megjegyzem . De annyira nem ijedtem meg, meg ő sem, mert ő megkönnyebbült, én meg láttam, hogy alvadtvér, meg hogy nyilván nem vérzik a sebe, így nem volt gond, annyira nem fájt neki, féltem, hogy fog, de erre éppen nem panaszkodott.
Időközben a Cataflam a barátunk lett 4-5 óránként adhattam neki, meg is lepődtem, de azt mondták muszáj, mondjuk megértem.
A 6os kórteremben 6 gyermek és 6 anyuka tért nyugovóra, ki így, ki úgy. Krisi volt az egyetlen garatmandula-műtétes, így bizony mi szenvedtünk legjobban. Az orrmandulásoknak a kelés után már semmi bajuk nem volt tulajdonképpen. Bezzeg, mi szenvedtünk. Éjszaka a lábánál aludtam amennyit, a gyerekek egy része horkolt, de nagyon durván, nem is értettem, mondom , most vették ki a mandulájukat,másik része örjöngött, Te meg aludj, na jó, hagyjuk.
Én sejtettem, hogy nem fog hazaengedni a doki néni, hányás, utóvérzés után, de annyira nem erőltettem volna, fő a biztonság, inkább még 1-2 nap, de legyünk kéznél ha bármi baj van, és ez így is lett. Másnap reggel a doki néni megnézte, leszedte egy nagy fogóval azt a lepedéket, szegény Kristóf:0((((((komolyan mondom, megszakadt a szívem, de muszáj basszus…és akkor mondta, hogy így nem, még kaptunk vérzéscsillapítókat.
A második napon új gyerekek jöttek, ismét végignéztük az altatást, ébresztést, örjöngést stb, de jó társaság volt és nagyon jókat nevettünk, poenkodtuk.
És akkor március 8-án, nőnapon hazajöhettünk, délután 3-ra értem haza Krisivel.
Itt újabb fejezet indult az életünkben, nyilván a gyereknek állatira fájt, de a Cataflammal meg nem akartam félremenni, így azért erősen kontrolláltam, viszont más nem csillapította a fájdalmát sajnos. Az étkezések katasztrófálisak voltak, és kb. úgy telt, hogy egyre jobban fájt a gyereknek.
Kb olyan vasárnap és hétfő volt a legrosszabb, akkor éjszaka mikor keltettük, hogy igyon, meg bevegye a gyógyszert sírt nagyon, persze akkor is tök keménynek kellett lenni, mert féltünk, hogy felszakad vagy vmi, de ez mind az ő érdeke volt, remélem megértette akkor és nincs harag. Már tényleg azt hittem, ez nem lesz jobb, de kb. 2 napja elég erősen elkezdett javulni.
szóval így alakult:
1.)március 6 műtét(cataflam 4-5 óránként)
2.)március 7.(cataflam olyan 6-7 óránkén t, nem ez a nap a legfájdalmasabb)
3.)március 8. hazajövetel (cataflam 5-6 óránként, de akkor már szinte sírt, hogy adjam neki, mert fáj)
4.)március 9-10-11-12-13.(cataflam 5-6 óránént, és 11-12-én éjszaka sírt éjszaka, remegett, minden kínja volt, szerintem akkor kezdhetett a seb leválni, minden nyelés egy könnycsepp volt:0((( )
5.)március 14-15 egyre jobb , ma már azt mondom istenes, evett szépen, éhes is volt, már kér csokit, meg pudingot, mert eddig az sem ment. Szóval kb betöltött 8 nap után lett jobb. Ma pl már csak éjszaka kapott cataflamot(de akkor két adagot sajnos) már reggel sem, és 13.00- kor adtam neki Nurofent, nyilván ha nem muszáj, nem tömöm tovább.
Én úgy érzem, túl vagyunk rajta, nem gondolnám, hogy lehet már baj, enni tud, nem fáj neki már, alszik szépen, délután is, eszik már sütit is, ez is nagy szó, és nem panaszkodik, most este kapott nurofent, de ez normális, 8 órát így is kibírt. Remélem így is maradunk:0)